Rain

Fandom: Winter Soldier

Páros: Steve x Bucky

Hossz: one-shot

Műfaj: fluff / hurt/comfort

Figyelmeztetések: OOC hajlam (nálamholnem)

Megjegyzés: Vulp. kérése egy Stucky fic volt a szülinapi comission-re, íme, megérkezett. Remélem tetszik :) [annak ellenére is, hogy nem több, mint kereken 400 szó]

- Bucky! Hé, Bucks, figyelsz te egyáltalán?

Steve olvasott. A közelmúlt eseményeit olvasta mind magának, mind újdonsült lakótársának, hiszen mindkettőjüknek jól jött egy kis ismeret-frissítés, Steve részéről hála a jégbörtönnek, Bucky részéről pedig a hosszú öntudatlanságnak, volt némi bepótolnivalójuk. De, a mellékelt ábra alapján – miszerint a fekete hajú ex-télkatona üresen bámult kifelé az ablakon, bele a szürke és unalmas esős semmibe -, csupán egyiküket érdekelte igazán.

- Szerettem.

- Hm? Micsodát?

Steve arcán remény, markában az összegyűrt könyv. Csak párszáz oldalt számlált, mikor még egész volt, most legtöbb része lehullott a földre, gyászosan és lassan hullva, s mégis; ezek a földet, és Steve Buckyt egyszerre érték el. Meggörnyesztette a hátát, úgy hajolt bele barátja látóterébe, ajkán bizakodó mosollyal.

Bucky szemei fókuszáltak, ránézett a szőkére, pillantása végigsiklott a haján, a szemein (Stevet égette a szemkontaktus, de ilyen lángban akart égni mindig is), az ajkán, aztán visszatért az ablak érdemtelen üvegére.

- Az esőt. Lemos… Mindent.

A hangja lassú volt, érces és fáradt, mintha hirtelen újra terheket tettek volna vállára, a gyilkolás, a szívtelenség terhét. Steve szólni akart, de abban a pillanatban a másik folytatta, mintha csak idő kellett volna neki a megfelelő szavak kiválasztásához és egybefűzéséhez, a gondolat, mint olyan elfogadásához.

- Szerinted a kezeimről is lemosná a vért?

Steve egyre többször kapta rajta egykori katonatársát, ahogy emészti magát a tudattalansága alatt tett dolgai miatt, amikre tökéletesen emlékezett - s bár egy része örült ennek, mert kezdte látni a rég elveszett Buckyt, mégis sajgott a szíve, mert tudta, hogy a barátja szenved miattuk.

Felegyenesedett, megragadta a fekete hajú férfi kezeit, és egy kezdetleges tervvel felszerelkezve maga után húzta a fürdőszobába, aztán gyengéden lenyomta őt a kádjuk peremére, közvetlenül a mosdókagyló mellé. Megnyitotta a vizet, és ismét tenyerébe fogva Bucky kezeit, a langyos sugár alá tartotta, saját tenyereivel többször megsimogatta a harchoz szokott öklöket, mire végre engedtek szokásos feszültségükből, és hagyták, hogy Steve ujjai összekulcsolódjanak az övéivel.

Aztán Bucky csak figyelte, ahogy Steve az ajkaihoz vonja fém balját és hús-vér jobbját, mindegyikre csókot lehel, aztán hozzá hajol és száját is kitünteti az övéinek érintésével, végül elhúzódik, és a szemébe néz – aznap sokadszorra. Bucky nem volt hozzászokva a kedvességhez, de szerette volna mindennapossá tenni ezeknek a kék szemeknek a látványát. A kézfogásukat is, a csókkal együtt. Steve a saját szíve fölé vonta a kezeit, Bucky a pólójába markolt, Steve mosolygott, és Bucky próbált mosolyogni.

- Nem az eső, Bucky. Én mosom le róluk.