A pajzs rejtekében

Fandom: Winter Soldier
Páros: Stucky
Hossz: Drabble
Műfaj: Fluff(?)
Figyelmeztetések: OOC. Valószínűleg. Tessék személyesen megítélni.
Megjegyzések: Először is leszögezném, hogy hála a gyér angoltudásomnak és a pokolian rossz magyar verziónak csak részleteket sikerült megnéznem belőle. De van egy mondat, itt röpköd a fejemben, és már annyiszor nekiment a koponyámnak, hogy zavar.
(Írás közbeni bónusz)Megjegyzés: Vélhetőleg ennél nagyobb OOC Buckyt nem írtak még. Eddig...

A pajzs rejtekében

Az eső dobol odakint, az ablakon kopog és csúszik és csöppen, aztán meghal.



Mi lenne, ha többé nem foglalkoznánk mással, csak egymással, Steve? A múltamat tudom. Nem emlékszem - csak szőke tincsekre, jégkék szemekre, rád, tilalomra, tilalomra, tilalomra -, de tudom. Azt csak sejtem, mennyire bántam a meg nem tett dolgaimat, ott lent, ahogy néztem a tovatűnő vonatot. Ott voltál mellettem azelőtt mindig, de sosem érhettelek el; tiltott gyümölcs voltál, messziről csodált, mennyek darabkája. Most ha távol vagy tőlem, akkor is itt érezlek, itt a mellkasomban, az egész lényemben. Nehéz definiálni, vagy csak nekem nincsenek rá szavaim? Valahol. Talán. Ezt hívnák szívnek? Vagy léleknek? Milyen furcsa, de... Azt hiszem, kezdek érteni pár dolgot.



A villámok csattognak odakint, a földbe csap és dörren és rázkódik, aztán elhal.



Mi lenne, ha nem engednél el soha többé, Steve? A jövőmet akarom. Nem konkrétumokat ismerek - csak veled legyen, érezzem a kezed a hajamban (Hé, Bucky, minden rendben?), a tekinteted magamon (Nem, azt nem úgy kell, várj csak...), a tested melegét az enyém mellett (Jó éjt, Bucky. Itt maradok veled.) -, de ragaszkodom hozzá. Azt csak sejtem, mit tehetek meg most, vagy a későbbiekben. Itt vagy majdnem mellettem, de félek elérni téged teljesen; hátha eltűnsz, vagy újra jön a tél, és én elfelejtelek újra. Ez nem halálfélelem. Azt nem ismerem. Ez valami mélyebb, fáj és tép és feszíti a torkom; világfájdalom a vállaimon. Érted rettegek. Csakis teérted. Azt hiszem, kezdek félni pár dolgot.



A mennydörgés zúgolódik odakint, haragja üstdobok csattogása, érctányérok dördülése, aztán semmi.



Mi lenne, ha örökké a kezedben pihenhetne az enyém, Steve? Téged szeretlek. Nem értem, hogyan - mi miatt fáj a gyomrom, ha nem tudom, merre jársz (Szereted a dinnyét, Bucky? Most hoztam a boltból!), miért sikolt a szívem bosszúért, ha megsebeznek, ha megsebezlek (Ugyan, Bucky, ez csak baleset volt, semmiség!), miért mosolygok, ha mosolyogsz (Gyönyörű, Bucky. A mosolyod, gyönyörű.)? - ,de egyszerűen csak szeretni akarlak minden lélegzetemmel. Miért szeretlek egyáltalán, ha nem tudom, hogyan kell? De majd te megtanítod nekem, igaz? Ahogy minden mást is, mióta megtaláltuk egymást, mióta te nevelsz, mióta emberré akarsz tenni ismét. Tanítsd meg, kérlek. Hadd tanuljam meg, hogyan szeresselek. Itt vagy mellettem, és utánad kapok, mert kellesz, mert akarlak, mert... Elfogynak a szavaim. Te megmaradsz. Az én indokom, szeretni téged, te magad vagy. Azt hiszem, kezdek vágyni pár dolgot.



Esőcseppek csüngnek a leveleken odakint, ragyogásuk kristályos és törékeny és a múlt vihar még vesz egy reszketeg levegőt, aztán visszaad mindent.



Mi lenne, ha most lenne mindig, Steve? A karjaimban tartalak, és te engem a tieidben. Nem akarlak elengedni - érzem a kezed az enyémen (megremeg és rászorít a hűs fémre), ajkadat az enyémen (csókol és gyengéd), a hajadat a még érző bal tenyerembe simulva (arany és selyem) -, és nem is kell. A pajzsod a fejünk felől arcunk elé emeled, annak rejtekében csókolsz meg először. Ez már a sokadik lecke lehet, mert úgy érzem, rettentően szeretlek, úgy érzem, már képes vagyok szeretni téged. Csak a lábam... csak az ne remegne. Tarts meg kérlek, itt a pajzs rejtekében. Annyira jó ez így, csókolózni veled és csak állni közel hozzád. Itt vagy mellettem és itt is leszel, mert itt kell lenned, hogy együtt egészt alkossunk. Te Steve vagy, én Bucky, és mi együtt valami definiálhatatlan. Öröktől egész lélek. Talán ez a három szó jellemzi a legjobban. Szeretlek. Azt hiszem, végre megértettem pár dolgot.



A Nap felragyog odakint, az ég türkizen simogat, a tócsákban néha megrezdül a víz, a két férfi mellkasában néha megrezdül a szív, ajkukon édes csókok és lelkükben a boldogság, összemosolyognak , aztán tovább sétálnak.