2014. május 12., hétfő

Min oförgätlig fru





Fandom:
Hetalia
Páros: SuFin
Műfaj: Nagyon fluff, rohadtul fluff, én szóltam előre. (Amúgy kezdem úgy érezni, hogy a fluff kategória nálam átcsapott totál-nem-valósághű-és-a-valóságban-soha-be-nem-következő kategóriába.)
Hossz: Drabble
Megjegyzések: Címadásban béna vagyok, de ez jobb mint a magyar első verzió. A Galleria d'arte második része gőzerővel készül, csak Gilbert nem túl együttműködő (igen, ő is felbukkan ám nemsokára), addig fogadjátok szeretettel ezt a kis semmiséget.


Min oförgätlig fru





Finnország mindig is úgy gondolt magára, mint egy igazán nyugodt, halkszavú és kedves országra, aki az esetek többségében megbocsájt, ám most képes lett volna a saját vérébe fojtani Angliát, aztán megfőzni őt, úgy viking-módra. Persze mindezt csupa aranyos és jólnevelten vicsorgó köszönetmondások és erőteljes ütlegelések közepette, amiért képes volt őt és Svédországot beleszuszakolni egy ilyen igencsak apró dobozba. Ez igazából nem is lett volna akkora probléma, és Tino is csak akkor jutott a cseppet sem kedves elhatározásra, mikor az erősen papírnak kinéző oldallapok még Berwald karjainak sem engedtek, és csökönyösen maradtak továbbra is egy, elkeserítően összefüggő darabban.

Finnország megpróbált kényelmesen elhelyezkedni, lehetőleg távol Svédországtól, de egyszerűen sehogy sem sikerült neki. Állandóan kereste a megfelelő pozíciót, és bocsánatot motyogva igyekezett nem megrúgni vagy felpofozni szegény sorstársát - aztán egyszer csak egy apró nyikkanás kíséretében helyet változtatott, ezúttal saját akaratán kívül. Berwald szemből az ölébe húzta, karjaival a derekát markolta, tenyerei a világos szövetet gyűrték, majd lassan a fiú bokájára csúsztak. A finn legnagyobb meglepetésére az idősebb elpirult, aztán zavartan lesütött szemekkel kezdte vizsgálni a doboz egyik szimpatikus sarkát, végül visszatekintett rá.

- Miért vagy mindig olyan m'ssze tőlem?

- Itt vagyok melletted, Sverige. Mindig melletted vagyok, úgyhogy ezt a kérdést nem igazán értem.

- Állandóan elhúzódsz, ha hozzád érek, megijedsz tőlem, holott semmit sem teszek. Åter du är min fru.[1]

- Sve, nem vagyok a feleséged. Sosem voltam, és nem is vagyok házas, tehát ez képtelenség. És igen, néha igazán ijesztőnek talállak, holott tudom, hogy milyen kedves, melegszívű ország vagy, hogy mennyire lelkiismeretes, céltudatos és pedáns, hogy mennyire szeretek veled lenni, beszélni hozzád, vagy melletted aludni...

Finnország nem tudta mi üthetett belé, hogy ezt csak így elmondja a másiknak, "Talán csak a bezártságból adódó kényszerérzés" - mondogatta magának, miközben a fejét lehajtó tárást nézte. Talán, talán megbántotta volna? Újra? Tudta jól, hogy Berwald rettentően érzékeny erre a feleség-témára, főleg, ha ő nyíltan elutasítja azt. Ha őszinte akart lenni magához, akárhányszor meghallotta azt a két szót, büszkeség töltötte el, hogy milyen nagyszerű családja van - aztán mindig belémart a tudat, hogy ez csak a svéd fejében valóság, senki más nem ismeri el - teljesen még ő sem.

Svédországot a szíve mélyéig megrázták ezek a mondatok, és most nem kellemetlenül a tagadás, hanem igazán jólesően a dicséret, a kedves szavak miatt. Szinte mosolygott, ahogy ismét felszegett fejjel a fiúra nézett, és gyorsan a karjaiba zárta. Érezte Finnország kihagyó lélegzetét, az enyhén felháborodott hangú számonkérést, de nem törődött vele, egyszerűen képtelen volt bármi másra figyelni, mint arra a törékenynek tűnő, ám erős fiúra a karjai között.

- Miért baj, ha a feleségemnek n'vezlek?

- Mert ez abszurdum, és lehetetlen, és fiú vagyok és... Igazából nem is tudom, csak... Sosem kértél meg. Egy feleség előbb menyasszony, és tud is róla... És nem értem miért. Vagy mikor. Vagy hogyan...

Az egyre vörösödő országba végül Berwald fojtotta a szót; jobbjával befogta a száját, majd közelebb hajolva és a tenyerét elvéve megcsókolta. Nem volt több, mint egy éppen-csak-megtörtént érintés, de annál hatásosabb - Tino abbahagyta az előbbi pánikszerű kifakadását, és tátott szájjal meredt az idősebbre.

- Mi...?

A döbbenete pedig csak fokozódott, mikor Berwald megszorította a kezét és a fülébe suttogott valamit.

- Suomi, var min fru.[2]


Sverige a következő csókot már a döbbenetéből feleszmélő, leendő párjától kapta.







[1] - Pedig a feleségem vagy. (Sv.)
[2] - Finnország, légy a feleségem. (Sv.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése