Danse Macabre

Fandom: Hannibal
Páros: Hannigram (Hannibal Lecter x Will Graham)
Műfaj: angst, hurt
Figyelmeztetések: karakter halála, vér
Hossz: Drabble
Megjegyzések: Még mindig itt lebeg a szemem előtt, ahogy ezek ketten táncolnak. Pedig csak egy kép, de mégis... A táncuknak halál-illata van, és csontzörej-zenére lejtik a Koponya-hegy alatt.



- Tegye a kezét a karomra. Úgy. A másikat pedig ide, az én kezembe. Izzadt a tenyere, Will. Lazítson, azért csináljuk. Most lépjen közelebb hozzám, ne féljen, nem harapok.

- De igen harap! Maga... Végig befolyásolt engem, Crawford-ot és a nyomozást is... Fáj, hogy becsapott - Will sóhajt, és lehunyt szemekkel teljesíti a kérést, bár teste folyamatosan remeg; életösztöne még működik, rohanna el a másik irányba, amilyen gyorsan csak bír. Ám ehelyett megadóan simul az erős karok, a gyilkos karok, a kegyetlenül szétszabdaló karok közé.

 A Cheakespeak-i hasfelmetsző szívét érzi dobbanni, ahogy Lecter mellkasának nyomódik sajátja. A kesernyés levendula illata betölti elméjét. A kifogástalan öltöny halkan surrogva gyűrődik össze bal marka szorításában.

Hannibal úgy érzi, akár éleben is tarthatná Willt. Ugyanezt érezte, mikor Abigail rohant hozzá és borult a nyakába.


Megértenék. 


Elfogadnák. 


Szeretnének.


De jól tudja, hogy nem fog megkegyelmezni. A lánynak, akit sajátjaként szeretett, míg nem keresztezte terveit a létezése, és a férfinek, akit úgy szeretett, mint még soha senkit, egyazon sorsot szánta: halál. Dicső, nyugodt halál, ami óvva zár lágy karjaiba, akár a kedves édesanya az ő drága gyermekeit. Semmiképp sem olyan, mint a többi disznónak. Nem akarja látni a fájdalmat, nem akarja hallani halálsikolyukat, csupán valami mássá akarja tenni őket. Valamivé, ami túlmutat a valóság fekete gyászán, és felemeli őket a létezés egy magasztosabb rétegébe - ahol elfogadják, megértik, és szeretik Dr. Hannibal Lectert.

- Will, kérem lazítson, így nem tudom vezetni. Olyan ideges, pedig nem kéne annak lennie. Bízzon bennem. Megtartom.

- Persze... Hehe. Bízzak magában? Akinek a kezéhez mennyi vér is tapad? Hány tucat emberé?

- A szavai és a reakció nincsenek összhangban, Will. Látja... Máris könnyedebb e tánc. Ön rendkívül érzékeny partner, tökéletesen reagál minden lépésemre.

- Már belelátok a fejébe doktor. Tudom, hogy mi lakozik odabent. És az a valami egy szörnyeteg! Pedig már éppen... Pedig én...

- Jól van, csss... Higgyen nekem, Will. Nem lesz fájdalmas. Önnek sem...

- Abigail... Abigail-nek sem fájt, ugye? Ugye doktor?

- Nem. Álljon meg egy fél pillanatra kérem, csupán egy másodperc - nyúl zsebébe Hannibal, és elővesz egy orvosi fecskendőt. A fény felé fordítja, és kinyomja belőle a levegőt. A kifejezéstelen tekintetű Graham nem mozdul. Tudja, hogy ha most el is futna, a szíve visszahozná, vagy ő találna rá. Most teljesen nyugodt. Hannibal fél kézzel kigombolja a kockás inget, és letolja Will válláról, óvatosan végigkövetve az izmos karon a szövet útját. Ujjait a férfi mellkasának közepére simítja, és a szegycsont feletti részbe beleszúrja a tűt. A férfi most már nem érez fájdalmat azon a területen.

Újra táncolni kezdenek, ellejtenek az asztalhoz, s míg a profilozó engedelmesen hozzásimul, Dr. Lecter felvesz egy éles kést. Kissé eltávolodik Willtől, a penge hegyet a lassan és egyenletesen mozgó mellkashoz érinti - nyomán egy csepp vér indul meg a sápadt bőrön.

- Ugye tudja, hogy szeretem?         - Jelent valamit, hogy szeretem?

Az egyidőben feltett kérdések megdöbbenést szülnek mindkét oldalon, végül két mosoly válaszol: egy beletörődő és egy gúnyos. A két száj nemsokára eggyé válik, ahogy első - és eme életben utolsó - csókjukat váltják. Hosszan, szinte kimondhatatlan gyengéd az egész; pilleszárnya érintések remegő szirmokon.

Mikor vége, Hannibal lefelé fordítja tekintetét, elégedetten bár némiképp fájdalmasan elmosolyodik, és ismét tánchoz megfelelő pózba húzza Willt. Ő csak ez után néz saját mellkasára, és egy pillanatra kiesik a ritmusból: a kés szívverése ütemére remeg meg.

- Tényleg megölt... - suttogja maga elé, s ajkai közül egy ki csermelynyi vér csordul ki. Belemarkol az őt tartó karba, lába egyre instabilabban viszi előre ebben a haláltáncban. Nem tudja elképzelni, hogy miért nem adott neki még egy kis időt a férfi. Nem élni, az életét már nem tartja fontos dolognak. Csak időt akarna.


Megérteni. 


Elfogadni. 


Szeretni.


Ahogy hosszú idő után először érzékeli önmagát a szívét uraló érzések mögött, ahogy ráébred, miért is fáj annyira a tény, Will ismét összeroppan. Nem érdekli a keringő, nem érdekli a szívébe fúródó penge. Az sem érdekli, hogy már csak Hannibal tartja, karjai oldalra hullva lógnak, lábai pedig véres csíkokat húzva csúsznak összerogyva a padlón. Csak arra koncentrál, hogy oly mélyen tudatába igya ezt az érzést - a színtiszta szeretetet -, hogy még halála után is meríthessen belőle erőt.

Méltóképp akarja várni Hannibal Lectert a pokolban.