Töltény

Megfogadtam, hogy nem esek kísértésbe, és nem írok csöppnyi értelmetlen ficeket. Hogy nem írok  csöppnyi értelmetlen MorMor ficeket. De egyszerűen meg KELLETT írnom.
Szóval:
Fandom: Sherlock
Páros: Jim Moriarty x Sebastian Moran
Figyelmeztetés: Jim szemszögéből, félperces

Ahogy most itt heverek lassan hullámzó mellkasodon, a nyakadban lógó töltény mélyen belenyomódik arcomba. Kényelmetlen a helyzet, de kárpótol érte puha bőröd, lágy ajkad homlokomon és tűz szemeidben, miket most sajnos nem lathatok. Sebastian. Moran. Jim. Moriarty. Melyik vagy te? És melyik én? Nem tudok dönteni. Mindig elviszik gondolataim a te édes apró rezdüléseid. Ismét nyom a golyó, valahová szemem alá, helyzetet változtatok, de továbbra is rajtad foglalok helyet...

Eme morbid medál már a részeddé vált az évek során, szinte elképzelni sem tudlak nélküle.
Azóta hordod, mióta elárultad, ki vagy. Mióta az én emberem vagy. Mióta a szeretőm vagy.


Emlékszem arra a napra, talán még élesebben, mint bármilyen más adatra. Minden illat - az utca poráé, a sarki boltból friss kenyéré, a a hotelbeli sajátos, korhadó fáé, aztán a tiéd -,
a hangok - kiabálásé, a tér zajáé, a kedves portás nevetéséé, csikorgó lépcsőké, az elhanyagolt ajtóé, saját lélegzetvételemé, aztán a tiéd -,

képek - szálló galamboké, sétáló embereké, antik festményeké a falon, szobád homályáé, aztán a tiéd -,

érintések - ingemé, kulcsoké, az aktáé rólad, rozsdás csengőé a portán, szúette korláté, kezedé, arcodé, szőke hajadé, a tiéd -,

ízek - a friss kenyéré, egy jó erős kávéé, mentolos rágóé, ajkadé, véredé, a tiéd - beleégett az agyamba, olyan mélyen, melyet már semmi ki nem vet onnan.


Beléptem a szobába, és te ott álltál, pisztollyal kezedben, lövésre készen. Láttam mindezt, mégis közelebb léptem. Lehet nem kellett volna, és nem indítottam volna el ezt a lavinát. Lőttél. Ötször. Körülöttem csattantak bele a falba, bár ez rajtad múlt, nem a szerencsén, vagy a hibás tudásodon. Nem. Szándékosan játszottál velem. Egy golyó maradt a hatos tárban. Leeresztetted karod, vele együtt a fegyvert is. Szabad volt az út, és én léptem. Hozzád.

"- Figyelj kistigris. Van egy munkám számodra..." - így indult a mi közös őrületünk, a pokol, melyben én vagyok Lucifer, és te vagy az árnyék, ami mindenhová elér.

Hátrafeszítettem fejed a fotelben, ahova lelöktelek, s ajkaidra martam. Éreztem a véred, és ízlett nagyon. Édes volt, s finom, holott sósnak kellett volna érezzem... - Furcsa a biológiai, miután a hormonok is színre lépnek. -

Bőrödé még jobb, vágygerjesztőbb volt, akár egy különösen erős afrodiziákum. Aznap este ottmaradtam a hotelben, és féktelenül zakatoló elmével gabalyodtam bele ismét az őrület hálójába. Veled.


A fülembe súgtad; "Szeretem a pszichopatákat főnök...", és még erősebben merültél el forró bensőmben. Csókoltál, pedig ez nem szokásod - mint azóta megtudtam -, és nem dobtál ki az ágyból, veled aludhattam. Reggel én ébredtem először, éreztem a puha érintést, valaki átkarolt. Te öleltél át, és nem fáztam azon a hajnalon. Jó volt nézni sebhelyes arcod, s látni, ahogy kinyitod halványkék szemeid. Még szorosabban öleltél csupasz mellkasodhoz, ujjaid a hajamban kalandoztak, pimaszul összetúrva a precízen belőtt tincseket. Beleharaptál nyakam izzó bőrébe, és elnyúltál mögém. Ekkor jött az a fenyegetés. Megfogtad a pisztolyt, és a lehető legingerlőbben végighúztad hátamon. Kirázott a hideg tőle...

"- Egy golyó van benne. Ha bármikor is átversz, a fejedben köt ki. Érted? Ezt elteszem neked... Bár remélem nem kell soha használnom. Tudod, még sosem volt ilyen jó pasival... Kár volna érted."


És még most is megvan az a töltény. Nap mint nap ott lóg nyakadban, drága kistigrisem, és ha rajtam múlik, ott is marad. Ugyanis te vagy az egyetlen, akit nem verek át. Neked sosem hazudtam, és nem is szándékozom megtenni azt a jövőben sem.


Remélem felfogod ennek a jelentését cicus. Neked volt esélyed meglátni azt a Moriartyt, aki csak neked létezik. Azt, akiből konzultáns bűnöző lett. Azt, aki sosem érzett még így, mint azóta a találkozás óta. Aki még sosem bízott...