A rosszfiúk soha...

Hiperaktivizálódtam.
Ez a második rövidkém két napon belül ^^ És örülök neki, holott néha felmerül bennem a kérdés, hogy van-e haszna annak, ha írok. De általában nincs rá válasz, én meg vallom azt, hogy írok mert jólesik/csak.

Szóval:
Fandom: Sherlock
Páros: MorMor
Figyelmeztetések: Trágár szavak(szeretlek Sebby),
Műfaj: Moran POV, angst
Hossz: Csak pár percet rabolok el tőletek :)

"Tudod mit? Az előbbit felejtsd el. Nyisd ki azt a mocskos pofád, és szólj hozzám! A főgonosz nem adhatja fel ilyen könnyen, te... Te... Utolsó kis mocskos... Főnök..."
Igenis ki fogok tenni ilyen rövidkéket. Én genetikailag képtelen lehetek valami hosszabbat írni.
Csak esik lefelé az állam, mikor szembejön velem 10.000 szavas fic. Minden csodálatom és tiszteletem az íróé.
A MorMor pedig kiderült; elrabolt egy jelentős darabot a pici töredékekből álló szívemből. 
Zene


Nem értelek te faszfej. Pontosan tudtad, hogy előbb-utóbb - téged ismerve az előbb előtt - ki fog csinálni ez a megszállott Sherlock-imádatod. Mit láttál abban a ványadt kis szociopata féregben, he? És mit nem tudtam megadni neked én főnök? Mert ha azt mered mondani, hogy ő bármit is jobban csinált a következtetésen kívül, én megöllek. Bocsi, már halott vagy, te önző utolsó rohadék. Akkor azt kívánom, hogy éledj fel és dögölj meg újra... Vagy inkább mégse. Nem tudom. Most már semmivel sem vagyok tisztában te mocskos újgazdag köcsög, mert képes voltál itt hagyni. Éppen megnyerted volna ezt a kurva játszmát, és feladtad. A kezemben volt a szőke buzi meg a vénasszony élete, a rendőr meg úgy is kimúlt volna a bűntudattól... Nem bíztál meg bennem? Vagy miért tetted ezt? Úgy őszintén. Ne, ne, inkább hazudj. Szólalj meg. Bármit, csak ne hallgass így, ilyen kínzóan. Folyton ömlött belőled a szó, esetek nagy részében baromságokról, vagy Sherlockról. Azaz baromságokról: Sherlockról. És én hallgattam, mert azt mondtad, egy jó tigris hallgat, miközben feltépi az ellenfelét.

Azt hitted, bántalak téged? Nem ismertél akkor igazából, Jim. Akit bántok, azokat megölöm. Finomabb módszer nem való hozzám, ez az én stílusom. Téged viszont sosem azért haraptalak, karmoltalak meg, mert bántani akartalak. Nem...

De miért is gondolok erre, ehh... Még mindig nem beszélsz? Na, akkor hallgass is örökre!
.
.
.
Tudod mit? Az előbbit felejtsd el. Nyisd ki azt a mocskos pofád, és szólj hozzám! A főgonosz nem adhatja fel ilyen könnyen, te... Te... Utolsó kis mocskos... Főnök... Nem tudtad? Nem? Pedig ott van mindenhol, ez a világ legrégibb igazsága... Nem vetted észre? Vagy észrevetted, és kockáztattál?

Az én lelkem árán képes voltál ilyen szabályok mellett játszani. Nem számított neked senki és semmi, mert te voltál a hatalmas Jim Moriarty, aki minden és mindenki felett áll. Csak én tudtalak magam alá gyűrni, úgy, ahogy csak akartalak. Milyen szép idők voltak azok. Véred, aminek ízét mindennél jobban szerettem, főleg ajkadról lecsókolva... Most itt folyik, dermed, alvad a koponyád körül. Amúgy ez annyira jellemző. Odalent sajnálja mindenki a hülye hős detektívet, meg a kis meleg öribariját, te pedig még egy kurva hollót sem érdekelsz, hogy zabáljon belőled. Szánalmas, nem csak a te baromságod, hanem az egész világ. És csak én vagyok itt. Mert én mindig ott leszek ahol te főnök. Megmondtam, megmondtad te is, az árnyékod vagyok. De a pokolban nincs fény, ami árnyékot szüljön, még nem mehetek oda utánad. Pedig nagyon is szükségem van rád. Most nincs főnököm. Kelj fel onnan, hagyd a színjátékot, te rohadt neo-Lucifer, és menjünk haza. Valószínűleg még ki is takarítok, ha jössz szépen önszántadból. Na semmi? Akkor tespedj ott tovább. Nem... Nem is érdekel már, hogy mit csinálsz... Kifingattad magad, és egyedül hagytál engem. Szemét egy alak vagy, főnök.

Még csak az arcod sem árul el semmit. A szemeid üvegessége nem rémít meg, ahhoz túl sok hullát láttam életemben. Nem. Az az igazán ijesztő, hogy az arcod is üres. Mindig volt rajta némi undor, az egész elcseszett világ iránt, lenézés, amivel minket, egyszerű halandókat illettél, fölényesség, és néha... Néha mikor rám néztél, mosoly. Nem az a bekategorizálható pszichopata vigyor, nem. kedves, másodperc törtrészéig élvezhető áldás. Nem vagyok vallásos, ezt jól tudom, de mégis... Mikor így mosolyogtál rám, azt hittem, hogy megváltod vele a rothadó lelkem. Hát... Mégsem így történt. Valószínűleg az unalom és a bagó fog támogatni ezek után.

A világ elvesztett téged. Annak siker, nekünk, a földi alvilágnak csapás. Az ördögöket is valószínűleg kicsinálod az egész hülye viselkedéseddel, elhagynak téged, és amúgy is, baromi magányos vagy. De ne aggódj, végzek a kis törpével, meg mindenkivel, akit kijelöltél nekem, és utána meglátogatlak. Aztán letámadlak. Ott a pokol legsötétebb sarkában a magamévá teszlek, könyörtelenül, kíméletlenül; pont ahogy szereted, és mikor már csillagokat látsz a kíntól, méreg-ízű csókjaimtól, a füledbe súgom az általad lenézett örök igazságot;


A rosszfiú sosem győzhet.