See who I am...

Fandom: The Avengers
Páros: Loki Laufeyson x Tony Stark

"Lásd, hogy ki vagyok én Anthony... Nézz rám, és kutass, egészen a fagyos szívem mélyéig. Bár... Még lehet, hogy van út, de már nem akarom megkeresni. Már belefáradtam. Az örökös valótlanba, tagadásba, az örök második szerepébe. Csak akkor van kezünkben a világ, ha erővel szorítjuk, míg meg nem fullad."


Bedugta a két hallgatót, feltekerte a hangerőt, aztán pár pillanatig görgette a listát, és végül kiválasztotta a cím alapján legmegfelelőbbnek tűnőt. Egy keserűt sóhajtva nyomta meg a készüléket annak megfelelő pontján. Aztán elindult a kissé egy kórus hangulatát idéző nyitórész, majd nemsokára az énekesnő hangja töltötte be a fülét. Ez már hangosabb volt, mint ami élvezhető lett volna, de Loki épp ezt akarta. Megsüketülni, vagy ha az nem is jön össze, csak szóljon olyan hangosan, hogy ne hallja újra meg újra a kegyetlen szavakat, miket ő mondott ki, és mik Anthony szájából még inkább tőrdöfésként hatoltak jégvirágos szíve mélyére.




- Nem akarom ezt Anthony! Miért pont vele? Akinek már jegyese is van? Aki nem több, mint egy szajha? Jelentettem én valaha valamit neked? He?

- Loki, én... Sajnálom...

- Tudod hová tedd a sajnálatodat...! Hagyj békén inkább, és nem csak pár napra, hanem örökre! Ha rá vágysz, én nem fogom játszani a másodhegedűs szerepét!




Az egész onnan indult, hogy Loki rájött egy nagy igazságra. Az élet kegyetlen tréfát űz azzal, aki megnyitja a szívét.

Tudta jól, hogy a férfi híres-hírhedt volt a zavaros nőügyeiről, de naivan azt hitte, hogy ez már a múlté. Azt, hogy a zseni már megtalálta a helyét mellette, megváltozott, kitart a megszeretett személy mellett. Ám mint rájött, ezek puszta éber álmok voltak, színes felhők, mik az igazat voltak hivatottak elfedni, egyedül az ő szemei előtt lebegve.

Ám ezektől eltekintve is kisebb sokként érte, hogy boldogan mosolyogva nyitott be kedvese szobájába, fűzöld lenge köntösbe burkolva magát, vágyakozva párja ölelésére, de legnagyobb megdöbbenésére a férfi ágyát már elfoglalta két alak. A barna hajú nő épp akkor rogyott Tony meztelen mellkasára, és a férfi is akkor lehelte ki a hölgy nevét, mikor Loki kezéből kiesett az olajosüveg. A levegőt megtöltötte a levendula semmi máshoz nem hasonlítható illata, és ezzel egy időben a könnyek is elöntötték a félisten arcát.

- Anthony...

A milliárdos ekkor emelte csak fel fejét - az üvegcsörömpölést alig hallotta pár pillanattal azelőtt - és alkoholtól piros arcára néhány másodperces késéssel ült ki a színtiszta ijedelem, és a zavar.

- Én... Csak... Ne haragudj édes!

- Édes? Szóval vele kavarsz? Normális vagy?! Egy férfival, méghozzá pont vele? Nyomorult kis seggturkász! - a nő dühösen ugrott fel, és egy hatalmas pofont kevert le először az üzletembernek, aztán a lepedőt maga köre csavarva a midgardinak is. A jotun csak állt, és tűrte, lehajtott fejjel nézte a padlót, és ökölbe szorította mindkét kezét.

- Sosem hittem volna. A bizalmába fogadott és angyalként tekint rád, te mégis maga vagy a megtestesült hűtlenség, és gonosz. Anthony... Te pedig... Azt hittem... - aztán megrázta fejét, és könnyeit törölgetve kisétált a számára egyenesen undorítóvá vált szobából.

Most pedig itt ült a tető szélén, lábát lógatta a hatalmas torokként tátongó mélység felé. Hallgatta a szöveget, és szemeiből egyre csak csordult ki az újabb és újabb gyöngy-csepp, koppanva érve talajt a telefon képernyőjén. Bár ezt a mágus nem érzékelte, teljes figyelmét a gondolatai és a dal közötti megmagyarázhatatlan összefüggés kötötte le.



Is it true what they say?
Are we too blind to find a way?
Fear of the unknown
Clouds our hearts today.

A szíveket elfedő felhők... Igen, talán azoktól nem látta meg a valós utat, amin Tony elindult. Nélküle. Azzal az emberrel, aki már ígéretet tett egy másik szerető szívnek. Tony pedig az övének esküdte ugyanazt; hogy örökké vele, csak mellette, és kizárólag érte fog létezni szerelme.

Come into my world,
See through my eyes.
Try to understand,
Don't want to lose what we have.
Lokinak igazából a szerelmén és a tudásán kívül semmije sem maradt, erejét Odin vette el tőle, rendkívül üresnek érezte magát és számára időtlen hosszúnak tetszett, míg rájött, hogy mit birtokol ezeken kívül még. Valami olyat, ami teljessé teszi, mégis megfelezi őt. Anthony. És az iránta érzett mély szeretet.
De a milliomos, akinek megvolt mindene, és a páncélnak hála remek képességei voltak, nem értette - nem érthette ezt.

We've been dreaming
But who can deny?
It's the best way of living
Between the truth and the lies.
Ki tud tagadni? Te már nem, Tony. Pedig ha valaki, akkor én tudom, hogy milyen hazugságok között élni. Volt hozzá szerencsém egész életemben. De te mégis... Úgy szerettél, hogy az már majdnem igaz volt. Egyensúly a hazugság és való között. Neked nem sikerült megtartanod, és végtelen zuhanás lett az eredmény. De nem neked, hanem nekem.

See who I am,
Break through the surface.
Reach for my hand,
Let's show them that we can
Free our minds and find a way.
The world is in our hands,
This is not the end.



Lásd, hogy ki vagyok én Anthony... Nézz rám, és kutass, egészen a fagyos szívem mélyéig. Bár... Még lehet, hogy van út, de már nem akarom megkeresni. Már belefáradtam. Az örökös valótlanba, tagadásba, az örök második szerepébe. Csak akkor van kezünkben a világ, ha erővel szorítjuk, míg meg nem fullad.

Legszívesebben azt a nőt is - azaz pontosítva csak a nyakát - addig tartotta volna a kezei között, míg kínok között meg nem döglik.

Idegesen megmozgatta elzsibbadt lábait, és kissé közelebb csúszott a szegélyhez. A mélység annyira csábította, ki akarta tárni nemlétező szárnyait, és szállni a betonig; a túlvilágig. Aztán felrémlett előtte a momentum, ahogy a nő és Antony ölelik egymást, és hátravetette magát. Indulatosan felpattant, a lejátszót pedig leejtette a tetőre. Minek vitte volna, később még visszajön.

A fiatal pár egy víg séta után különvált, Thor még egy utolsó csókot adott neki - és a nő elindult zuhanyozni. Belépett a fürdőbe, és szinte halálra rémült, ahogy az ajtó nagyot csattanva becsapódott mögötte.

- Mily undorító, és legalább annyira szánalmas is. Reménytelenül feslett egy nőszemély vagy te... Tönkretetted a boldogságom, de ne aggódj, most rajtad a sor - vigyorodott el Loki kegyetlenül, és egyre közelebb lépett a rémült lányhoz, aki remegve és tátogva húzódott a falig. A félisten külön kiélvezve csodálta a rettegés jól látható jeleit az eltorzult arcon, és a villámnál is gyorsabban fogta be a vastagon rúzsozott szájat bal kezével, míg a jobbját annak nyakára fonta. Hosszú, jéghideg ujjai kíméletlenül szorították a vergődő áldozat torkát, egyre erősebben, egyre dühösebben, míg az utolsó sóhaj ki nem szakadt a hűtlen ajkak közül. A barna hajú lerogyott a padlóra, és feje hatalmasat csattant a kövön. Az asgardi arca különösen elégedett kifejezést öltött magára, bár ajka még mindig dühös vicsorra görbült. Újra felidézte magában a dühöt, a csalódást, a kétségbeesést, és minden erejével rátaposott a halott fejére. Hatalmasat reccsent a koponya, és pár pillanaton belül elöntötte a vér a csempét, a nő füléből, orrából, szájából, és sebeiből szivárogva.
Asgard bukott hercege egy kísérteties kacajt követően hátat fordított a félelmetes látványnak, és nyugodt szívvel távozott a helyiségből.
Igen, nyugodtan; életének megrontója, a párjával való szakítás indoka, bátyja átverője; Jane Foster szörnyethalt.


A férfi a tető szélén állt, a zenelejátszó dugójával fülében, és ismét a mélybe bámult. A szél belekapott fekete hajába, és messzire vitte az álláról lecsöppenő könnyet.

- Anthony... Nagyon... Nagyon hiányozni fogsz...

Suttogását nem hallotta senki, és erről élete jutott eszébe. A halk hangját, a halk szívét, és még csendesebb lelkét sosem hallotta senki. Azt hitte, Stark igen. Már rég elfelejtette a könnyek sós ízét, és a csípést szemében, mégis Anthony kapcsán most hullajtotta azokat harmadszorra.
De többször nem fog. Elég volt. Mindenki ellene... És az egyetlen fontos sem vele többé.
Széttárta karjait, és ismét lehunyta pilláit, majd rábízta testét a gravitációra és a szélre. Szabadon zuhant. Szabadon, és nem úgy, mint ahogy élt; elzárkózva, bujdokolva.
Nem akarta kinyitni a szemét, nem akarta tudni, hogy mikor jön el a vég. Csak vágyakozott rá, hogy hirtelen elfelejtsen mindent. Az utolsó, amit maga elé képzelt, Anthony arca volt. Ahogy rámosolyog. És nem tudta ezt nem viszonozni.




A csattanás felrázta a környéket, és nemsokára a Stark torony vendégei is átverekedték magukat a valamit körbeálló tömegen - és kivétel nélkül elszörnyedtek. Ennyire összetört testet még nem láttak életükben, mégis, a legfélelmetesebb a halott mosolya volt. Békés, nyugodt, szeretetteli, hiába áztatta lelke szétroncsolt lakhelyének minden pontját karmazsinvörös vére. Anthony rögtön lerogyott a test maradványai mellé, és ujjait a halott keze köré fonta. A bosszúállókon nagyon látszott, hogy erre nem voltak felkészülve. Utálták Lokit, de ez… Natasha kezdődő hányingerét leküzdendő hozzábújt Bartonhoz, arcát annak mellkasában rejtve el a látvány elől. Steve szemében jól látszódtak a régi emlékek, és a leplezetlen szomorúság. Bruce csak állt, és egész valójában remegett. És még Sólyomszem sem érzett elégedettséget, pedig akinek mindig is halálát kívánta, ott feküdt, és nem éppen élve. Thor szédült. Másodszorra veszítette el testvérét, és ez alkalommal végérvényesen. Lerogyott a földre, és kezébe temette arcát. A milliárdos pedig életében először elájult, megtört, talán a fájdalom, talán a bűntudat súlya alatt.

Anthony nem ment el Jane temetésére – a nőt csak két nappal később találták meg, senki nem kereste. Nem volt fontos -, sőt, aznap a fekete földig itta magát örömében, hogy a boszorkány kimúlt. És ami a legfurcsább volt, a szőke félisten egyáltalán nem haragudott ezért. Sőt, az igazság tudatában ő maga jelentette ki, hogy egy asgardi feleségnek nem szabadna ilyet művelnie. Sem megcsalni valakit, sem elvenni egy másik párját. Ez valahogy nem tudta megnyugtatni Anthonyt, de kicsit segített, hogy a saját szívéé mellett nem kell még Thor szidalmait is hallgatnia. Stark sosem vallotta magát hívőnek, de még csak abban a hatalmas, minden felett döntő Istenben sem hitt. Pár nappal a temetés után viszont szótlanul magára hagyta a csapatot. Beült az első templomba, amit talált, és örült, hogy senki sem tartózkodott ott rajta kívül. Ő sem tudta, hogy mit keres ott, mégis… Ha tényleg itt kell beszélnie egy láthatatlan erővel, és attól Lokinak jobb lesz ott, ahol van, akkor ez a legkevesebb. Összetette kezeit, azokkal a mozdulatokkal, amit három napja látott a paptól a félisten temetésén, és elkezdett egy imát, amit ott hallott. Közben viszont a saját gondolatara figyelt inkább.

Mi Atyánk ki vagy a mennyekben….

Loki… Szeretlek. Nem tudom hol vagy, de hiányzol. Rettenetesen.

Szenteltessék meg a te neved…

Sajnálom. Őszintén. nem voltam méltó hozzád.

Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod,

Akarnál még élni, ha tudnál? Visszajönnél hozzám?

Ahogy a mennyben úgy a Földön is.

Bár minek is gondolok erre édes. Nekünk már nincs közös időnk…

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,

Elszúrtam. Te a koporsódban, én meg az életben. Bár fordítva lenne…

És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is

Igen! Bocsáss meg, pedig meg sem érdemlem igazából…

Megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.

Én nem tudok megbocsájtani Jane-nek.

És ne vígy minket kísértésbe,

Miért hagytam leitatni magam?! És miért…?

De szabadíts meg a gonosztól,

Már kérdezni sem tudok… De legalább az a boszorkány előtted pusztult el…

Mert tiéd az ország, a hatalom, és a dicsőség, mindörökké…

Mindörökké… Azt hittem a boldogságunk is hasonlóan végtelen lesz.

Ámen.

De elrontottam. Ámen. Viszlát, édesem... Loki.

Többé nem akarta meglátogatni a hit épületét, mégis felbukkant ott időről időre, amikor jól tudta, hogy rajta kívül nem lesznek ott. Nem. Az a hely csak Lokié, és az övé. Mintha ismét a kezeit fogat volna a férfi, mikor összekulcsolta azokat. Mintha hallotta volna a hangját, mikor suttogta azt az egy imát. Mintha… de mégsem. Érzéki csalódás, semmi több. És ezt a milliárdos is jól tudta.
Sokszor járt ki a temetőbe, kis híján naponta. Örömmel konstatálta, hogy Foster nyugvóhelye gondozatlan, gazos, és a keresztfára is csak rápiszkítanak a madarak. Loki sírját viszont minden nap friss rózsaszál díszítette. Vallomás Tonytól, ami elkésett. Vagy egy keserű bocsánatkérés a végső búcsú után. Stark ott állt a sír mellett, mint oly sokszor, megszorította a zsebében lapuló, kissé szétroncsolódott mobilt, és elindította rajta az egyetlen számot, amit képes volt még lejátszani.



See who I am,
Break through the surface…